udv-hsz csik-udv
Borszék – A város, amely kezd magára találni

A jelek szerint kezd magára találni Románia legtisztább levegőjű városa, Borszék. Az egykoron egész Európában híres, majd sokáig elhanyagolt fürdőváros önkormányzata ma már egyre több turistacsalogató szolgáltatást kínál a vendégeknek.

A városban épül Székelyföld legnagyobb kezelőközpontja, viszont a befejezésre még várni kell. Borszéken a mélyből feltörő természeti kincset már 200 éve palackozzák. A városban működő ásványvizet palackozó üzem illetéket fizet, aminek értéke eléri a havi 1 millió eurót is, azonban ez az összeg Bukarestbe, az államkasszába kerül, nem a helyi költségvetést gazdagítja. Bukarest támogatása mégis kérdéses, hiszen a már évek óta épülő wellness és kezelőközpont befejezésére a jelenlegi kormány nem ad pénzt, az önkormányzat pedig önerőből nem folytathatja az építkezést, mivel éves költségvetése még az 1 millió eurót sem éri el.

Mik József polgármester több lehetőséggel is számol: tartja a kapcsolatot a szakminisztériummal, várja a kiírásra kerülő uniós pályázatokat, legvégső esetben pedig magánberuházókat vonnának be a kezelőközpont befejezésére.

Pályázatok terén Borszék már jelentős sikereket ért el, hiszen idén és jövőben a település teljes úthálózatának felújítását fedezik uniós forrásokból, és így indították be három évvel ezelőtt a sípályát is, amit a sízők nagyra értékelnek most is, amikor az országban csak kevés helyen lehet sízni.

A településen jelenleg 600 vendégnek akad szálláshely, a legtöbb panzióban karácsony óta telt ház van. Száz évvel ezelőtt a kisváros a Monarchia egyik legkeresettebb fürdővárosának számított, de a rendszerváltás utáni hanyatlást, most ismét egy fejlődő korszak követi.

Duna Tv

Keresés a honlapon: