udv-hsz csik-udv
Barlangimentő csapat alakult Hargita megyében

Újabb fontos állomáshoz érkezett Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatának tevékenysége. Szombaton, november 30-án a Gyilkos-tónál lévő hegyimentő bázisban tartotta alakuló gyűlését az a csapat, amely a megyében történő barlangi baleseteket hivatott megelőzni és hatékonyan kezelni.

Hargita megyében számos barlang található, és az elmúlt idő- szakban megsokszorozódott azoknak a turistáknak a száma, akik a rejtettebb, veszélyesebb szakaszait is bejárják ezeknek a helyeknek, ezért a balesetek előfordulásának lehetősége is megnövekedett. Korábban ezekhez az esetekhez is a hegyimentőket hívták, viszont a hiányos képzés és technikai felszereltség miatt veszélyes volt a mentés az azt végző személyek számára is. Ezen hiányosságot igyekszik most pótolni Hargita Megye Tanácsának Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata, amely 15 barlangimentő szakember kiképzését tűzte ki célul – számolt be Fekete Örs, a közszolgálat vezetője.

A nyár folyamán zajló előzetes válogatások után kiválasztott csapat készen áll az újabb kihívásokra. Oktatók, kiépített tanulófalak állnak a csapat rendelkezésére, így rövid idő alatt elsajátíthatják a barlangimentés alapjait, és felkészülhetnek a tavaszi első barlangimentő iskolára.

A szombati bemutatkozásukon jelen volt Barti Tihamér megyei tanácsos is, aki sok sikert kívánt az újonnan megalakult csapatnak, és reményét fejezte ki, hogy több térképezésben és gyakorlatozásban vesznek majd részt, mint mentésben. A megyei tanácsos támogatásáról biztosította őket, és további jó munkát kívánt.
Az alakulat a bemutatkozás után a Péter bácsi barlanghoz vonult, ahol a több mint 40 méteres zsombolybarlangban tartottak újabb felkészülést.

Közlemény

www.erdely.ma

Keresés a honlapon: